Kisbéri Batthyány Kázmér Szakkórházban Jharna Kala képek

kisbéri Batthyány Kázmér Szakkórház

 

A kisbéri Batthyány Kázmér Szakkórház és Rendelőintézet négy osztályának falain, az előre kialakított helyekre, 2019. május 24-én pénteken építettük fel a Jharna Kala kiállítást. A kiállítás kivitelezését négy munkatársunk végezte. A kivitelezést végző munkatársainkat a kórház vezetése meghívta egy ízletes vegetárius ebédre, amit ez úton is köszönünk.

 

A kiállítás megnyitó ünnepségére az építés délutánján a pszichiátriai rehabilitációs osztály közösségi terében került sor. A délután 1 órakor kezdődő megnyitón a pszichiátriai rehabilitációs osztály munkatársai és több betege, valamint másik osztályok ápolási és segítő munkatársai voltak jelen. A megnyitó ünnepség célja csak annyi volt, hogy néhány szóval és rövid videókkal bemutatni a művészt, és a művek üzenetét és teret engedni a résztvevők képekkel kapcsolatos kérdéseinek és észrevételeinek.

 

Az ünnepség kezdetén Varga István bemutatta a kiállítást finanszírozó Egységszív Alapítványt, és beszélt azon emberbaráti célokról, amelyeket a  kiállítások létrehozásával igyekeznek megvalósítani.

 

Varga István beszélt a művészről és az első festménye, egy rózsa megalkotására inspiráló késztetésről; beszélt a pár hét alatt megtalált saját stílusáról, amely alkalmas a forrás-élmény művészi eszközökkel történő megjelenítésére. Említést tett az egy-egy kép megalkotásához szükséges idő rövidségéről és a képek számának rohamos gyarapodásáról. Beszélt az alkotáshoz használt festékekről, festőeszközökről, a színekről, formákról és a belső tartalomról. Részletesen beszélt a szemlélő képekkel való kapcsolatáról, hogy ez miként- és miért lehetséges.

 

Beszélt a színek gyógyító hatásáról, és kérte a jelenlévőket, hogy többször is szánjanak időt a képek megtekintésére és elmondta, hogy nem csak a teljes festmény, hanem annak már egy kis részlete is elég a szemlélő átéléséhez.

 

Ezt követően az ünnepség résztvevői megtekintették az ezen osztályon kiállított képeket. A megtekintés-szemlélés során próbálták megérezni a képeket, elmélyedni egy-egy alkotásban, nem használva az elmét, nem megfejteni és nem megérteni a látványt, hanem élvezni azt.

 

Ezután a jelenlévők kérdéseket tettek fel többek között a képek eredeti méretéről, ezen képek értékéről, az eredeti képek megtekintési lehetőségeiről, néhány kép címéről majd többen megmutatták a számukra kedves képeket.

Azt követően vetítésre került videókon keresztül a jelenlévők betekintést nyerhettek a művész önvallomásába, az egy festmény létrehozásának folyamatába és a művész szerteágazó, az emberiség békevágyát szolgáló zenei-, költészeti- és sport tevékenységébe.

 

Az ünnepség végén két segítő munkatárs elmesélte a képek megtekintése során átélt élményét, a vízzel érintés újra átérzését, valamint a mélyből felmerült élményeket és érzéseket.

 

A kiállítás szeptember 9-éig lesz látható. A kórház munkatársai által kiválasztott négy képet az Egységszív Alapítvány, ez év őszén, kis ünnepség keretében a kórháznak ajándékozza.

Sri Chinmmoy festménye Jharna kala

Jharna Kala

Sri Chinmoy vidám, színes képei boldogságot sugároznak

CD a szív dalai Sri Chinmoy

Meditációs CD

Nyugodt zene segíti, hogy meditálni tudj tovább

meditációs zene

Hallgass bele egy zenébe, segít ellazulni és kikapcsolódni

meditációs előadása Sri Chinmoy útmutatásai szerint

előadás

Meditációhoz le kell csendesíteni a gondolatainkat. Ha üres edénnyé válunk...