Miért meditálunk?

 A mi úgynevezett békénk, amelyet mindennapi életünkben ismerünk, valójában tíz órányi szorongást, gondot és csalódást követő öt percnyi béke. Állandóan ki vagyunk szolgáltatva a körülöttünk lévő negatív erőknek. Féltékenység, félelem, kétség, gondok, szorongás, kétségbeesés – ezek az erők olyanok, mint a majmok. Ha megunták, hogy harapdáljanak minket, pár percre megpihennek, és akkor azt hisszük, hogy békénk van. De ez egyáltalán nem béke, hiszen a következő pillanatban újra támadnak.

Csak a meditáción keresztül tudunk maradandó békét,

isteni békét elérni. Ha reggel lélekteljesen meditálunk, és akár csak egy percre is békét fogadunk magunkba, akkor ez az egy perc béke egész napunkat át fogja itatni. És ha nagyon magas a meditációnk, akkor valóban maradandó békét, Fényt és gyönyört kapunk. Szükségünk van a meditációra, mert Fényben akarunk növekedni, és Fényben akarunk beteljesülni. Ha ez törekvésünk célja, és erre szomjazunk, akkor a meditáció az egyetlen út.

Ha meg vagyunk elégedve azzal, amink van, és amik vagyunk, akkor nincs szükségünk arra, hogy meditáljunk. Azért kezdünk meditálni, mert belső éhségünk van. Érezzük, hogy létezik bennünk valami fénylő, valami tágas, valami isteni. Azt is érezzük, hogy erre a valamire nagy szükségünk van, csak jelenleg nem tudunk hozzáférni. Éhségünk tehát egy spirituális szükségletből ered.